Létezik egy olyan, jól feltárt természeti jelenség, amely látszólag alátámasztja a Gaia-hipotézist. A tengeri algák egy kénvegyületet termelnek, amely befolyásolja a felhők fényvisszaverő képességét, s így a földfelszínt érő napsugárzás mértékét is. Úgy tűnik, mintha szabályoznák a Föld éghajlatát. De vajon tényleg igaz-e ez a feltételezés?
Szinte minden tengeri alga termeli a dimetil-szulfid (DMS) nevű kénvegyületet, amely a légkörbe jutva szulfáttá oxidálódik, és e szulfátrészecskék felhőkondenzációs magvakként funkcionálhatnak, amelyek elengedhetetlenek a felhők képződéséhez, hiszen ezeken csapódhat le a vízgőz. Amennyiben az algák nem termelnék a DMS-t, alig-alig volna felhő az óceánok felett. Minél többet termelnek e kénvegyületből, annál több lesz a felhő, és azok annál több cseppecskéből állnak. Így viszont a cseppecskék átlagos mérete kisebb lesz, hiszen a felhő víztartalma nem változik. Minél kisebbek a cseppecskék, összfelületük annál nagyobb lesz, miáltal növekszik a felhők fényvisszaverő képessége, s így több napsugárzás verődik vissza a világűr felé. Csökken tehát a felszínközeli hőmérséklet, és a felhők alatt kevesebb lesz a fény is, így azt várnánk, hogy az algák száma is csökkenjen, miáltal kevesebb DMS termelődik, csökken a felhőborítás, több lesz a napfény, megint növekszik az algák száma, és így tovább. 
Látszólag tehát egy negatív (azaz szabályozó) visszacsatolási körrel van dolgunk. A helyzet azonban bonyolultabb: a negatív visszacsatolás csak akkor érvényes, ha az óceán hőmérséklete 10 °C alatt van! Ha a tengervíz ennél melegebb, a visszacsatolási kör pozitívvá válik, azaz megszűnik a szabályozás, és "elszabadul a pokol". Vajon miért?
A válasz a hideg és a meleg tengerek hőmérsékleti profiljának különbözőségében rejlik. A hideg tengereknél a felszíni vizek meleget adnak le, és lehűlnek, miáltal a mélyebb rétegekből áramlatok indulnak felfelé, amelyek kiegyenlíteni igyekszenek a hőmérséklet-különbséget. Az áramlatok tápanyagokat is hoznak magukkal, ami kulcsfontosságú az élőlények számára, mivel a tengerekben a felszínközeli vizek rendszerint tápanyagszegények.
A meleg tengerek hőmérsékleti rétegződése azonban gyökeresen más képet mutat. A meleg felületi vizek alatt 100-500 méter mélyen létrejön egy "hőmérsékleti ugróréteg" (az ún. termoklin), ahol a hőmérséklet ugrásszerűen lehűl. A termoklin kialakulása meggátolja a tápanyagok felfelé áramlását, így az algák és más élőlények száma csökken. A meleg tengerek gyakorlatilag a sivatagok vízi megfelelői.
A műholdas adatok azt mutatják, hogy a magasabb szélességi körökön a legbujább az algaborítás, és itt a legtöbb a felhő is, mivel a víz hőmérséklete 10 °C alatt marad. Itt tehát működik a fent említett negatív visszacsatolási kör, a melegebb vizekben azonban kialakul a termoklin, kevesebb lesz az alga, kevesebb DMS termelődik, ami további melegedéshez vezet, és így tovább.
A fenti kép számunkra azért ijesztő, mert köztudott, hogy -- elsősorban az emberi tevékenységek révén fokozódó üvegházhatás miatt -- növekszik bolygónk átlaghőmérséklete. Ez viszont azt is jelenti, hogy egyre nagyobb területeken alakul ki a termoklin az óceánokban. Az utóbbi ötven évben például a tengervíz melegedése nyomán nyolcvan százalékkal csökkent a plankton biomasszája Dél-Kalifornia vizeinél, miáltal a tengerfenék lakói számára elérhető táplálékmennyiség is kisebb lett, és jelentősen csökkent a hínárok és a tengeri madarak száma is.
 A tengerek melegedésével tehát a világóceán mind nagyobb területein a pozitív visszacsatolási kör lesz érvényes, azaz tovább fokozódik a felmelegedés! Természetesen nem csupán az algák DMS-termelése szabályozza a földi hőmérsékletet, így a pozitív visszacsatolás nem folytatódhat a végtelenségig. Ennek ellenére jelentős tényezőről van szó, hiszen a becslések szerint az algák DMS-termelése mintegy 4 °C-kal hűti a Földet. Ráadásul a kevesebb alga kevesebb szén-dioxidot fogyaszt, ami tovább erősíti a felmelegedést, hiszen a szén-dioxid jelentős üvegházgáz.
Egy fontos kérdés még nyitva maradt: vajon miért termelik az algák a DMS-t? Azért, hogy a Földet hűtsék? Nem valószínű. Megmutatható ugyanis, hogy ha az ilyen altruista algák populációjában megjelenne egy DMS-t nem termelő önző mutáns, az rövid idő alatt kiszorítaná az altruistákat egyszerűen azáltal, hogy megspórolja a DMS-előállítás költségét, és ezáltal gyorsabban szaporodik. Mindez azt jelenti, hogy az egyes algaegyedek (vagy -klónok) számára kell előnyt nyújtania a DMS-nek, hogy megérje termelni.
Két -- egymást nem feltétlenül kizáró -- hipotézis is létezik annak magyarázatára, hogy miért érheti meg az algáknak a DMS előállítása. A megfigyelések szerint akkor szabadul fel sok DMS, ha egy algavirágzás a végéhez közeledik, és az állati plankton legeli, illetve vírusok fertőzik a nagy tömegben lévő algákat. Az algák szervezetében eredetileg a DMS előanyaga, a DMSP található, ami a víz sótartalmának változása valamint a fagy ellen védi őket, és bizonyos körülmények között DMS-sé és akrilsavvá bomlik el. Az első (konkrét kísérleteken alapuló) hipotézis szerint az akrilsav elriasztja a planktonállatkákat és a vírusokat, kerülik az e savat termelő algaegyedeket. Vagyis a DMS itt csak melléktermék volna, a kulcsszerep az akrilsavé.
A másik hipotézis értelmében az algák azért termelik nagy mennyiségben a DMS-t a virágzásuk végén, hogy ezzel elősegítsék saját terjedésüket. Korábban már több szárazföldi rovar (pl. levéltetvek, sáskák) esetében megfigyelték, hogy egy ideig kizárólag szárnyatlan nemzedékeket hoznak létre, de a körülmények romlásával (pl. kevesebb tápanyag, több ragadozó) megjelennek a szárnyas egyedek, amelyek képesek odébbállni, és jobb körülményeket keresni.
 Hasonlóan, az algák is jól járnak, ha virágzásuk befejeztével kellemesebb körülmények közé kerülhetnek. Az elképzelés szerint ezt éppen a DMS-termelés segítségével valósítják meg. Megfigyelték, hogy a DMS-kibocsátás helyének környékén néhány órán belül megnövekszik a szél sebessége. Ennek oka, hogy a felhőképződés hőt szabadít fel (hiszen a vízgőz lecsapódása energia felszabadulásával jár), ami felfelé irányuló légáramlást idéz elő, és a légnyomásviszonyok megváltoznak. Amikor a szél elér egy kritikus sebességet, elkezdi megtörni a hullámok tetejét, amely fehérré válik a felemelkedő levegőbuborékok miatt. Ezek felszínére tapadnak az algák, és amikor a buborékok a vízfelszínre érve szétpattannak, az algák kis cseppecskékbe záródva szétszóródnak a levegőben.
A gravitáció ugyan visszahúzná őket a tengerbe, de két másik erő ellene hat. Az egyik a levegő turbulenciája, amely az egyenetlen (hullámzó) tengerfelszín felett fújó szél miatt keletkezik. A másik a termikek (kürtő alakban felfelé szálló légáramlatok) kialakulása annak következtében, hogy a napfényt felfogó algák felmelegítik a vízfelszínt, amely gyorsan átadja ezt a meleget a levegőnek. A felemelkedő meleg levegő algákat is magával vihet, amelyek elősegítik a felhők képződését. Az ekkor felszabaduló hő hatására még több levegő (s így még több alga) emelkedhet fel a légkör alsóbb rétegeiből.
A magasba kerülő algák az általuk alkotott felhőkben "utaznak", majd a csapadékkal visszakerülnek az óceánba. Mivel a termikek illetve a gomolyfelhők sohasem teljesen függőlegesen emelkednek fel, hanem oldalirányba is mozognak, a csapadékkal leeső algák új helyen kerülnek a tengerbe, ahol megfelelőek lehetnek a körülmények a növekedésükhöz. Így jól járnak a DMS-termelő algaegyedek illetve -klónok.
A hipotézist alátámasztja, hogy a kicsi, és így könnyebben felszálló algafajok termelik a legtöbb DMSP-t, illetve a virágzást létrehozó algafajok rendszerint színesek, ami védelmet nyújthat 
az UV-sugárzás ellen a magas légkörben.
A fenti két hipotézis egyike sem zárja ki a globális önszabályozás létét, csupán azt sugallják, hogy az egy darwini értelemben adaptív tevékenység melléktermékének tekinthető.